A katasztrófa évfordulója

"Nagy erejű földrengés rázta meg vasárnap reggel az Indonéziához tartozó Szumátra szigetét, és az első jelentések szerint több épület összedőlt, a helyi lakosság körében pedig pánik tört ki. Egy amerikai szeizmológiai állomás szerint a Richter-skálán mérve 8,1-es fokozatú lehetett a földmozgás ereje" - állt az MTI által öt éve, 2004. december 26-án hajnali 3 óra 17 perckor kiadott hírben.

De ez csak az előhangja volt az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb természeti katasztrófájának, az Indiai-óceánon végigsöprő szökőárnak, amely hozzávetőleg 230 ezer emberéletet követelt, és milliókat tett földönfutóvá.

A földrengésről szóló első hírek után még senki sem sejtette, hogy rövid idő múlva halált hozó óriáshullámok érkeznek, és az ázsiai Indonéziától az afrikai Szomáliáig a földdel teszik egyenlővé a turistaparadicsomokat és a partvidékeket. 

Negyven éve ez volt a leghevesebb földrengés, amelynek értékét a Richter-skála szerint végül 9-es erősségűnek határozták meg. A rengés epicentruma az Indonéziához tartozó Szumátra szigetétől 150 kilométerre volt. A hatalmas erejű földmozgás szökőárhoz (japán nevén cunamihoz) vezetett, a 10 méteres hullámok először a polgárháború sújtotta Aceh tartományt érték el. Cunami-jelzőrendszer akkoriban még nem létezett, csak a súlyos katasztrófa után építették ki. A partoknál élő embereknek így csak lélegzetvételnyi idejük volt, hogy menedéket találjanak. 

Sokaknak azonban semmi esélyük sem volt. Akadt, aki saját szemének sem hitt, és ledermedve várta a lecsapó hullámokat, akadt, aki észre sem vette azokat. A szökőár Indonéziában csapott le teljes erővel, ott rövid időn belül 160 ezren váltak a víz áldozatává. Csak Indonéziában kétmillió lakos vált otthontalanná. 

A nyugat felé tartó szökőár Thaiföldön nyolcezer halottat - köztük rengeteg turistát - követelt. A hullámok a rengés után két órával sújtottak le Sri Lankára, ahol 45 ezren vesztették életüket. Három órával a rengés után India déli részét is elérte a cunami, amely ott több mint 12 ezer emberrel végzett. Hat órával a földrengést követően Afrika keleti partja, vagyis Kenya, Szomália, Tanzánia és Madagaszkár jelentette a végállomást a pusztító víztömeg számára. Afrika "szarvánál", Szomáliában háromszázan haltak meg.

December 28-ig összesen 31 utórengést rögzítettek az intézetek, ezek erőssége is elérte a Richter-skálán az 5-ös fokozatot. A pusztítás szinte felfoghatatlan volt, az áldozatok száma percről percre emelkedett. Volt olyan sziget - az indiai Andamán és Nikobár-szigetekhez tartozó Hovra - ahol a lakosság kétharmada odaveszett. 

Szumátrán az életben maradtakat tömeges éhhalál fenyegette, a térség katonai és rendőri vezetői az interneten közzétett vészjelző és segélykérő üzenetükben próbálták felhívni a külvilág figyelmét az éhhalál rémére. A katasztrófa sújtotta területekre napokon belül élelmiszer-szállítmányoknak, gyógyszereknek, kötszereknek, valamint sátraknak kellett érkezniük ahhoz, hogy megelőzhető legyen az újabb katasztrófa. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arra figyelmeztetett, hogy kétszeresére emelkedhet a halottak száma, ha nem sikerül elejét venni a járványok elszabadulásának és tombolásának. Ez azonban igen nehéz feladatnak tűnt, mivel még tiszta ivóvíz is alig akadt. 

Január 2-án bejelentették, hogy hét nappal a szökőár után abbahagyják a túlélők utáni kutatást. Alig egy órával később azonban érkezett a hír, hogy egyheti hánykolódás után még találtak túlélőt. A hatalmas pusztításban történtek "csodák" is. Elég csak azt az ausztrál anyát említeni, aki iszonyatos választásra kényszerült, az élet mégis megkímélte őt. Jillian Searle-t és családját Thaiföldön érte a cunami, egy medence partján. A nő hatalmas erőfeszítéssel a felszínen tudta tartani magát és két kisfiát, de később döntenie kellett. Valamelyiküket el kellett engednie, különben mindhárman meghaltak volna. Jillian Searle végül nagyobbik fiát engedte el. Az ötéves gyerek azonban csodával határos módon túlélte, és később újra családjával lehetett. 

Két napig egy fára kapaszkodva maradt életben egy négyéves thaiföldi kisfiú is. Indiában egy 13 éves lány hánykolódott napokig egy kiszakadt ajtón, végül egy léccel terelte életmentő kis "bárkáját" a part felé, ahol már segítségére siettek. Volt, hogy gyerekek mentettek meg felnőtteket: annak a 10 éves brit kislánynak a története, aki közel száz ember életét mentette meg azzal, hogy pontosan emlékezett a földrajzórán a szökőárról tanultakra, bejárta az egész világot. 

A csodás megmenekülések mellett a lassacskán visszatérő élet tartotta a lelket a túlélőkben. Világszerte soha nem látott adakozás vette kezdetét, egyedül az Európai Unió és az OECD-országok több mint 13 milliárd dollárt adtak össze. Kezdetét vette a romeltakarítás - ehhez még elefántokat is bevetettek - és az újjáépítés.

A segítségnyújtás azonban sok helyen újabb bajokhoz vezetett, Sri Lankán például a segélyek elosztása körüli vita csak még tovább szította a polgárháborús viszonyokat, Indonéziában, Acehben pedig a kormányellenes erők azzal vádolták a hatóságokat, hogy az újjáépítést álarca mögé bújva akarják megerősíteni hatalmukat. Indonéziában végül politikai megegyezés született, Sri Lankán azonban megmerevedtek a frontvonalak, ami igencsak megnehezítette az újjáépítést. 

Öt évvel a katasztrófa után az élet a legtöbb helyen visszatért a régi kerékvágásba, de csak látszólag. Az emberek félnek a víztől, de elhagyni sem akarják a tengert, mert sokan még mindig eltűnt szeretteik visszatérését várják. A temetőkben az azonosítatlan holtak fémkoporsókban nyugszanak, hogy DNS-minták révén minél könnyebben azonosítani lehessen őket, ha arra kerül a sor.

Egy turistafelvétel a 2004-es dél-kelet ázsiai cunamiról